Adott egy biológia-angol szakos tanár, és adott egy fél élet története a tanulásról, a küzdésről és az erősségek felfedezéséről. Ez vagyok én, ez a történetem, kicsit kacifántos, kicsit hosszú (pedig higgyétek el, borzasztóan próbálkoztam lerövidíteni! ), de ezen keresztül tudom bemutatni neked, hogy a tanulás tanulása esszenciális ahhoz, hogy az élet későbbi lépcsőfokain magabiztosan meg tudjunk állni és ne essünk vissza a szakadékba. Egyik jelmondatom: “A legjobb befektetés, ha magadba fektetsz!”

A GIMI

Nagyon szerettem a természettudományokat, és egy darabig még az is képben volt, hogy fizikából fogok fakultációra járni, de aztán sajnos az inspiráló fizikatanárom egy másik iskola igazgatójaként kapott állást, én pedig hoppon maradtam. A biológia a fizikán kívül is mindig képben volt, így hát maradt a kérdés a fakultáció választásakor, mi a szösz legyen a másik tantárgy. Első évben a kémiára esett a választásom, de sehogy nem akart összeállni a kép. Mindig azt éreztem, hogy egy borzasztó rozoga alapom van, amire egy várat próbáltam építeni… (Hát billegett is rendesen…. csak az egyetemi évek alatt sikerült stabilizálni borzasztó sok plusz tanulással…) Így hát 11. év végére kiderült, hogy a kémia OFF. Akkor egy olyan lelki válságba keveredtem, amiről azt hittem sosem lesz vége. “Hogyan tovább?” “Mi lesz velem?” “Egyáltalán mi a fenét lehet kezdeni csak a biológiával, ha a fizika, kémia, matek kilőve?” Ismerős?

Aztán azon a nyáron meglátogatott egy segítő angyal (az osztályfőnököm képében), és 

addig-addig latolgattuk a lehetőségeimet, az erősségeimet, és hogy mi az amit igazán nagyon szeretek csinálni, hogy eldőlt: angol-biológia szakra megyek az egyetemen és tanár leszek. Nem is volt kérdés, ez volt a helyes út, és én el is kezdtem menetelni rajta. 

Egy évvel később már a pezsgőt bontottuk július 26-án, hogy felvettek Szegedre az első helyen megjelölt angol-biológia szakra. “Mese vége, boldogan élt míg meg nem halt…” Kb. ezt éreztem akkor. Aztán jött az egyetem… :D

9 ÉV EGYETEM, MUNKA és ÖSZTÖNDÍJ

Az első évben még egész élveztem az egyetemet, és voltak nagyon sikeres vizsgáim is, de valahogy mindig éreztem, hogy sosem tudok úgy felkészülni, ahogy azt kellene/ahogy azt elvárnám magamtól. Maximalista voltam (és vagyok), és mindent a legjobban akartam csinálni (ez amúgy máig a teljesítményem rovására megy…). Ez a lelkesedés egészen az első év végén megélt alapozótantárgyas vizsgámig tartott, ahol azért rúgtak ki, mert nem értettem a tanár kérdését (aki semmi pénzért nem akarta újrafogalmazni, vagy megváltoztatni a kérdést, hogy megértsem mit akar megtudni tőlem, amire egyébként utólag jöttem rá, hogy tudtam volna a választ). Mivel alapozó tárgy, egyből csúszást jelentett egy csomó másik tárgyból…. Annyira igazságtalannak és nagyon megalázónak éreztem az egész helyzetet, hogy az is eszembe jutott, hogy nekem erre nincs szükségem. Aztán ugyanezek vagy hasonló helyzetek ismétlődtek, és én egyre csak azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó mindazok ellenére, hogy belül tudtam, oda tartozom. 

Az egyetemi évek során rettentő nagy önismereti utat jártam be és rengeteg mindent tanultam másoktól/másokról. Jártam a fellegekben is, de voltam mélyen depressziós, rengeteg sikert elértem, de rengeteg bukást is megéltem… Voltak elhajlásaim is (biztosítás-közvetítő oklevelem van 😀, és dolgoztam a Telekomnál is), de ezek is mind abban erősítettek meg, hogy nekem a saját utamat kell járni, még akkor is, ha ehány szólva is sziklákkal van kikövezve 🙂

 

Ez a hullámvasút mind azt tanította meg nekem, hogy sokkal tudatosabbnak kell lennem az életben, még ha ez nehéz is. Azt kívántam, hogy bárcsak ezt a fajta tudatosságot már korábban, tizenévesen elsajátíthattam volna, hogy az egyetemre érkezve az elsajátított eszköztárból könnyedén válogathassak. 

Mindenesetre akkori sikereim és tapasztalataim nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy most itt vagyok, és Neked szeretnék segíteni egy tudatosabb tanulási rendszer és környezet létrehozásában. 

Természetesen innen eredeztethetők a legfontossabb tapasztalataim amik tovább élnek a weblapomon keresztül is:

Rookie kutatóként rengeteget erősíthettem a kitartásomat, a kíváncsiságomat és a célorientáltságomat. A biológia tárgyból írt szakdolgozatom arról szól, hogy a biotechnológia akkori, legfejlettebb eszközeit használva hogyan nyerhetünk olyan genetikailag módosított növényeket, amelyek feltételezéseink szerint ellenállóbbak a környezeti változásokkal szemben: 

http://diploma.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/49996/

Ezzel be is fejeződött “kutatói” pályafutásom, de nagyon jó érzéssel tölt el, hogy ebben részt vehettem, és megérthettem rengeteg folyamatot. Máig hálás vagyok ottani mentoraimnak Györgyey Jánosnak és Zombori Zolinak!!!

És igazából rettentően örülök, hogy 

megtudtam magamról, hogy nem vagyok kutatónak való. “Az idő múltával egyre kevésbé bánjuk, amit megtettünk, de amit nem tettünk meg, arra soha nincs vigasz." Sydney J. Harris

Közben megnyertem egy külföldi tanárasszisztensi ösztöndíjat (Comenius) is, így fél évet tanítottam természettudományos tantárgyakat angol nyelven egy kéttannyelvű gimnáziumban Spanyolországban. Erről itt olvashatsz egy cikket: https://tka.hu/projekt/2509/tartalom-alapu-nyelvoktatas-szakmai-gyakorlatbol-szakdolgozat

Itt megerősödött bennem az a fajta “hívás”, amit a tanítás során tapasztaltam. Nagyon szeretek embereknek segíteni, közelebb hozni az életükhöz a tantárgyamat és megértetni velük az összefüggéseket. Emberek életére szeretnék hatást gyakorolni, ez lesz az én életem!

Így amikor az angol nyelvi szakdolgozatom témáját választottam ki, már a tudatosság szempontját tartottam szem előtt. Mivel tudtam, hogy a kutatói pálya nem nekem való, olyan témát kerestem, ami a tanári pályámon nagyban segíthet a minőségi munkában. Ez először a fenti cikkben említett tartalom alapú nyelvoktatás volt (vagyis pl. biológia tanítása angolul), de ehhez nagyon-nagyon kevés szakirodalmat és segítséget találtam, így fel kellett adnom a kutakodást a témában. Aztán jött ötletként, hogy a jövő kihívásaira felkészülve a számítógépes nyelvtanulás témaköre lesz az, amiben elmélyedek. Ebben sem nagyon kutakodott senki még az egyetemen (nem is volt ilyen jellegű óránk sem), de hát mit nekem egyszerűség! Jöjjön a kőkemény kutatómunka! Akkor már tudtam, hogy imádom a kihívásokat! Így egy kicsit úttörőnek éreztem magam a területen és még így 10 év távlatában is rettentő büszke vagyok a munkámra, sikerült valódi értéket létrehozni (nem lehet véletlen, hogy az egyik oktató “elcsente” az egyik nyomtatott, spirálozott szakdolgozat példányt ;) ) Máig nagy szeretettel gondolok témavezetőmre Bukta Katalinra, aki sokat segített abban, hogy be tudjam fejezni a “művemet” időben.

http://diploma.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/52523/

Ezzel egyidőben már futott egy digitális projekt a nyelviskolában ahol tanítottam, így ott a kezdéshez szükséges gyakorlati alapokra szert tehettem, és rengeteg tanulságot is hozhattam onnan magammal, amiért a mai napig hálás vagyok Tölgyesi Zsuzsának. Ott tanultam meg a játékosítás alapjait, - nah meg Kevin Werbach-tól a Courserán (BTW a coursera.org csodás hely a fejlődésre, ajánlom mindenkinek) - a miérteket, és azt is, hogy hogyan érdemes elkezdeni és véghezvinni egy online projektet (bár sajnos a végénél már nem lehettem ott, mert egybeesett az utolsó egyetemi félévemmel, amikor a szakdolgozatra és egyéb utolsó tantárgyakra kellett koncentrálnom).

Az eddigi utam megalapozta azokat az önismereti, tanításmódszertani és digitális módszertani ismereteket, amelyeket a jelenlegi honlapprojektem keretén belül is szeretnék érvényesíteni, hogy hónapról hónapra növekedjen a biológia tudásod, és egyre jobb felhasználói élményben lehessen részed.

 

A TELJES ÁLLÁS VILÁGA

Amikor végre meglett az a bizonyos diploma, megkaptam álmaim állását a Kürt Alapítványi Gimnáziumban. Mind szakmailag, mind pedagógiailag rengeteg kihívást jelentett ez a munkahely, de belevetettem magam a mélyébe és rettentő sokat tanultam ebből is: kreativitás, együttműködés, tolerancia, gyakorlatiasság, nyitott gondolkodás. Ezeket az erősségeket fejleszthettem magamban, amíg biológiát tanítottam angolul vagy a “fegyelmi bizottság” (helyes nevén “Együttműködés fóruma”) megszervezésében és üléseinek lebonyolításában vettem részt, vagy az angol munkacsoportot irányítottam egy kolléganőmmel együtt. Pár év után a közép- és emelt szintű érettségiztetés biológiából és angol nyelvből is minden évi feladatom lett. Mindezek mellett, már akkor rámragadt a név az iskolában: “digitális nagykövet”. A COVID előtt sürgettem és indítványoztam különböző digitális segédeszközök (pl. Quizlet, English Attack!)  bevonását az oktatásba több-kevesebb sikerrel.

Láttam és tudtam, hogy élni kell a digitalizáció adta lehetőségekkel, de csak jól meghatározott kereteken belül! Nem egy teljes digitalizációs átállás, de egy kevert tanítási mód ugyanúgy szolgálja a diákok sikerét, mint a tanárokét.

 

GYEREKEKKEL OTTHON A COVID IDEJÉN

 

A teljes önfeladástól a szolgálatig, egy olyan szerepben kellett helytállni a pandémiával terhelt időszakban, ami önmagában is rettentő kihívás elé állítja az embert. Anya lettem, és olyan dolgokat tapasztaltam meg a gyermekeim kapcsán, amik megintcsak kemény tanulási folyamatra ösztökéltek. Rájöttem miért láthatok dolgokat máshogy, mint más emberek; miért lehet nekem nehezebb a tanulás mint az átlagnak; hogy tulajdonképpen mi a valódi felelősségvállalás és alázat. Elképesztett, mennyire más a nap 24 órájában gondoskodni valakiről, aki teljesen függ tőled. Letaglózott, hogy a gyerekek előtt azt gondoltam magamról, hogy türelmes ember vagyok, de aztán a dackorszak beköszöntével látszott, hogy ebben is van még merre fejlődni. Ha mindez nem lett volna elég, azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy a lelki erősség nevű kvalitásunkat is igencsak latba kellett vetni, amikor a COVID legkeményebb időszakait éltük át.

Ez a teljes bizonytalanságban és kiszámíthatatlanságban megélt időszak ösztönzött arra, hogy építsek egy meleg fészket, ahol bárki otthonra talál, ha csak egy kicsit is érdekli a biológia. Biztonságban, ítélkezéstől mentesen, segítőkész emberekkel körülvéve: így lehet igazán tanulni! A bioszfakt.hu célja mindig ez lesz, és ez is marad!

Hogy ez miért olyn fontos? A gyermekeimmel töltött hosszúnak tűnő kemény 3 év pontosan ezt tanította meg nekem:

Amikor a gyerekek szabadon tanulhatnak - ami azt jelenti, hogy ítélkezésmentes környezetben vannak, érzik a kedvességet és a kölcsönös tiszteletet, önállóak lehetnek mind testben, mind a tanulásban, és nemcsak szeretik hanem ünneplik az egyéniségükből fakadó egyedi különbségekeket - akkor a szervezet neurológiai kapacitása lehetővé teszi számukra a tanulást és a növekedést.

Hogy hogyan jutunk el ehhez a tanulási környezethez? Minden nap ezen dolgozom, és remélem, hogy a nem is olyan távoli jövőben megvalósul ez az álmom!